Publikációk

Gondolatok a tavaszi félév elején

Nincs két egyforma történet. Ahogy ezeket a sorokat gépelem, pontosan tudom, hogy te, aki most olvasol, el sem tudod képzelni, milyen évem volt – röviden: nem a legegyszerűbb. Ugyanakkor, ha belegondolok, sok-sok ember van ezzel így, még ha nem is beszél róla, és kisebb-nagyobb akadályok mindenki életében akadnak. Mindenki másképp fogja fel őket, és sokaknak apró dolgok is hatalmas bosszúságot okoznak: mindaddig, amíg rá nem jönnek, hogy ezek tényleg apróságok, addig nem is lesz ez másként.

Bizonyára volt, akinek nem sikerült elsőre egy-egy vizsga, vagy lehet másodjára sem, sőt, olyanok is, akiknek évet kell majd ismételniük. Ez sosem jó, viszont nagyon fontos, hogy lássátok: apróság. Sokan megköveznének most, de kifejtem, mit értek ez alatt. Az, hogy élsz, egészséges vagy, jól vannak a szeretteid, rendben van a családod, vannak igaz barátaid: ezek a nagy dolgok. Az, hogy épp az élet mit hoz, az maximum bosszantó tud lenni, de semmiképpen sem olyan dolog, amiért bármit fel kellene adnod. És meg kell látnod ebben is a lehetőséget!

Nem sikerült elsőre a vizsga? Hát mész másodjára! Sokkal jobban fogod tudni az anyagot, és a tudás a Tiéd! Adott esetben ezen múlhat egy beteg sorsa. Nem a vizsga számít, még ha most sokan nem is így látják, de aki kívül-belül orvos szeretne lenni, annak ezt látnia kell előbb-utóbb: hanem a tudás. A felelősség a Te válladon nyugszik, és ha most nem tanulod meg az anyagot, hogy várnád el, hogy bízzanak benned? Ha pedig úgy érzed, nem rajtad múlt az a vizsga: akkor miért vagy ideges? Elmész még egyszer, hiszen tudod, és persze, bosszúság, de van ilyen, ez legyen a legnagyobb bajod az életben.

Ha pedig évet kell ismételned? Lásd a lehetőséget: van időd arra, hogy asszisztálhass valahol, hogy új dolgokat próbálj ki, hogy regenerálódhass. Az egyik legjobb barátnőm is évet ismételt, és ő kifejezetten azt mondta, hogy jót tett neki. Hogy a barátaidat elveszíted ezzel? Aki kilép ezáltal az életedből, nem is volt a barátod, és talán még jobb, hogy ez most derült ki. Barátságon sem az idő, sem a távolság nem változtat, és nem azért a barátod valaki, mert színjeles vagy, hanem azért, amilyen ember vagy legbelül.

És egy új félév kapujában mi az, amit én tanácsolhatok? Azt, hogy ne azért tanulj, hogy meglegyen a demó vagy a vizsga. Ne azért, hogy éppen csak átmenj. Fogd meg a könyvet, és jusson eszedbe az, hogy amikor autószerelőhöz mész, te is természetesnek veszed, hogy tudja a dolgát, hiszen ha nem, olyan baleset történhet, amiben emberek sérülhetnek vagy halhatnak meg. Jusson eszedbe, amikor te magad mész orvoshoz, és hogy milyen szinten bízol a tudásában. Majd nézz ismét a könyvre, és gondold át, miért is tanulsz valójában. Azért, hogy bízhassanak benned, okkal. Vagyis ha jó orvos szeretnél lenni, így tanulsz. A te felelősséged, a te döntésed.

És ami még fontosabb, ha nehezebb időszakok is vannak az életedben, próbálj kitartani, mert minden okkal történik. Vagy a jellemed és a szemléleted formálódik, vagy később rájössz, hogy mi értelme volt annak, ami történt. Mindenesetre, ha úgy állsz hozzá, hogy jó féléved lesz, hidd el, az lesz. Ha pedig egy-két dolog nem úgy alakul, akkor se csüggedj, mert végül minden rendben lesz. Egy igaz barátom szavaival zárva cikkemet: "Folyamatosan nem lehet "fenn" lenni. Kell hozzá, hogy egyszer lenn is legyél. Hogy tudj mihez viszonyítani. Ez benne a szép." 

Patonai Gabriella

Patonai Gabriella: Apró csodák

 

A sarkon áll egy lámpa, belepte a hó,

Olyan, mint egy tábla, mi útra nem való-

Sokkal több színt áraszt, csodaszínű fényt,

Minden pihe álma, hogy fénye hozzáér.

Egyszerű csoda, csak egy szürke tárgy,

Mégis nélküle nem csillogna a táj.

S ahogy a sárga fény szép takarót vetít,

Szebb lesz tőle minden, mit a hó beborít.

Szebb lesz tőle az utca, minden kis sétány,

Ragyog tőle az erdő, míg szemed ellát.

 

Állj meg hát egy percre, s csodáld meg a hót,

A lámpát és a kertet, minden takarót:

Hát nem szép, hogy ennyi, apró kis vitéz,

Legyőzi a tájat, s lesz szívnek menedék?

Hát nem szép, hogy a parányi, fehér csodák,

Ártatlanul szállnak, testvérként tovább?

Összefogva képes legyőzni, mi gép,

S visszaadni szívnek régi melegét.

Összefognak együtt, és szebb lesz a világ,

Szép a sarki lámpa, s a szívben így lesz nyár.

Patonai Gabriella: Karácsony

 

Szóljon harang, hulljon hó,

Angyalszó és rádió,

Zengjen felhő, fújja szél,

Havat hozzon, itt a tél.

 

Szóljon csengő, táncra fel,

A Kisded már oly közel,

Kis fenyőfa, nagy család,

Szeresd, kit kell, szép csodát.

 

Hisz csodák ők, gyémántkincs,

Ki fontos, belőle több nincs,

Fogd hát kezét, öleld át,

Hidd el, szebbet nem kíván.

Egy növényről, avagy igaz történet rólunk, emberekről

Nemrég olvastam egy érdekes cikket egy régi újságban, ahol kapcsolatainkat egy növényhez hasonlították. Ültem a lappal a kezemben, elgondolkoztam, és aztán eszembe jutott, hogy talán mindenki figyelmét fel kellene hívni e hasonlat igazságtartalmára, addig, amíg nem késő.

Miközben írom a cikket, éppen hálát adok az Égnek, hogy olyan barátaim vannak, akikre a legnehezebb időkben is számíthatok, és akik akkor is erőt tudnak adni, amikor már feladnám. Hihetetlen, de az őszinte, feltétel nélküli szeretet egyfajta védőhálót ad alánk az életben, és szépen lassan, amikor már hiszel ebben, és te is ugyanilyen bizalommal és odaadással fordulsz a másik felé, valami furcsát fogsz érezni: nem félsz.

Sosem gondoltam volna, hogy a komoly próbáknak, amik az életben érnek, lehet jó oldaluk. Nem egy szigorlatról vagy kollokviumról beszélek most. Legyen szó családról, betegségről, rossz eseményről, ezer és ezerféle dolog lesz, ami az életben próbára tesz. Hogy elég erős vagy-e, elég bátor, hogy szembenézz bizonyos kötelezettségekkel, hogy merj segítséget kérni, hogy merj lépni. Lehet, még semmit sem sejtesz belőle, de lehet, hogy már rég tudod, miről beszélek. Igen, emberfüggő, hogyan éled meg, de ha elég erős vagy, akkor ezekben a nehéz percekben ismered fel azokat az embereket, akik méltán nyerik el egy életre a feltétel nélküli bizalmadat, és akik mellett tudod, ha kell, mindig ott leszel. Ez olyan erős érzés, ami rávilágít, miért is érdemes élni. Ekkor értékeled igazán, hogy mit jelent a barát fogalma, hogy mit jelent ismerni valakit, hogy mekkora felelősség egyáltalán tudni valamit valakiről, hogy milyen megrendítő, amikor valaki igazán bízik benned. Ekkor jössz rá, miért kell azt a bizonyos növényt óvni mindentől.

Mert a hasonlat találó. Minden kapcsolat egy növény. Hiszen, amikor megkapsz, teszem azt egy rózsát, először nagyon örülsz, mutogatod az ismerőseidnek, lefényképezed, hogy igen, ezt kaptam, mint lakásavató növényt/ szülinapomra/ évfordulóra stb. Aztán idővel már nem olyan nagy szám, lesz mellette még jó pár újabb növényt. Szépen lassan a sok munka miatt este már fáradt vagy és nem öntözöd meg, már nem húzod fel a redőnyt, hogy kapjon fényt, és ha nem veszed észre, lassan a virágod elszárad. Vagy a másik véglet, hogy túlöntözöd, és csak erre a növényre koncentrálsz, ami miatt szintén elpusztul. Ha időben észreveszed, hogy rosszul gondozod, legyen az elhanyagolás vagy túlöntözés, akkor még megmentheted.

Hát nem ilyenek a kapcsolataink is?

Amikor megismersz valakit, legyen az új csoporttárs vagy valaki egy táborból, rögtön elújságolod mindenkinek. Örülsz neki, de ha nem vagy elég felelősségteljes, a két végletbe eshetsz. Szépen lassan elfeledkezhetsz róla: elfelejtett válaszok az üzenetekre, vagy nem találkozol vele, vagy az új barátaiddal vagy elfoglalva. Vonatkozik ez a régi gimis barátokra és az összes otthoni ismerősödre is, akiket szintén nem szabad elfelejtened, hiába kerülsz új környezetbe. De mindenkire, akit a barátodnak tartasz. Ugyanakkor a szeretetetted „meg is fojthatsz” valakit: akárcsak a túlgondozott növény, úgy egy kapcsolat is tönkremehet az örökös ellenőrzés és önzés miatt.

Óvnunk kell a „saját kis kertünk”. Minden ember más, de én mindig is úgy gondoltam, hogyha valakiben teljes mértékben megbízom, akkor örökre számíthat rám, mindenben, és a „minden” szó alatt az élet legapróbb területétől a legnagyobbig minden beletartozik, ahol az egyetem csak egy kis rész. Mert lehet valaki egy bulira, egy tanévre vagy egy fesztiválra a barátod, de őszintén gondolj bele, hogyha komoly segítségre lenne szükséged, akkor hány barátot tudnál megszámolni, akik, ha kell, meghallgatnak, tanácsot adnak, olyat, ami az egész életedet befolyásolja, és akik sosem hagynak magadra? Akik mellett tudod, nem lesz baj, mert együtt megoldjátok, és nem félsz?

Kívánom, hogy minél több ilyen barátod legyen, mert ennél nagyobb ajándék, ennél nagyobb kincs nincs az életben.

 Patonai Gabriella

Patonai Gabriella: Hóesés

 

A hópihe olyan, mint az emberi sors.

Ahogy mindenkinek élnie kellene.

Nem számít a „lesz, van és volt”,

Örök, mit rejt e sorok téli szele.

Csak pár percre csodáld meg a hulló havat:

A pihéknek célja van, s mind szabad marad,

Testvérként táncolnak jeges levegőben,

Mint forgószél mesebeli keringőben.

 

Békésen ingáznak, hol jobbra, hol balra,

Nem vágyódnak a mást hajtó fuvallatra,

Szállnak másnak ismeretlen cél felé,

És büszkék, ha a testvérük célba ért.

 

S mi a cél? Szeretni és óvni egymást,

Csodálni, mit a természet ígér-

Összefogni, megbecsülni a varázst:

Ha mindenki így élne, szép lenne a rét.

A FOCI napjainkban

 

Mindennap belépünk az ajtón. Letesszük a ruhánk, a táskánk, majd köpenyt véve rohanunk a gyakorlatra. Ha sürgősen meg kell nézni valamit a neptunon vagy csak tanulni szeretnénk, berohanunk a könyvtárba. Ha éhesek vagyunk, a büfében veszünk enni, és leülünk az aulába. Ha épp előadás közben nem indul a ppt, beszólunk a technikai felelősnek. A FOCI sok-sok ember közös, lelkiismeretes munkájának köszönhetően napjainkra karunk otthonává vált.

A FOCI-ban dolgozók többsége a legközvetlenebb emberek közé tartozik. Mindenki először megmosolygott, hogy mit is szeretnék, majd aktívan érdeklődtek a cikkírói, versírói és egyéb tevékenységemről. Andris például azonnal kinyitotta a kezébe kerülő Szinapszist, és elkezdte keresni a versemet a lapban.

Hogy ki is ő? Szögi András. Nap mint nap találkozhattok vele, mosolygós, életvidám oktatástechnikus, akinek a törzshelye a könyvtár, ugyanis ő az oktatástechnikus. „Öt év alatt négyszer változott a pontos megnevezésem” – mondja nevetve-, „de imádok itt dolgozni”. Amint pontosabban belekérdezek a munkakörébe, komolyabb arcot vesz fel, és felelősségteljesen kezd el beszélni róla. „A technikai háttérért én felelek.” Kérdésemre, mi szerint a Kutatók éjszakáján is dolgozott-e, bólint, majd elmondja, hogy a fejlesztések és a menedzselés is az ő hatásköre. „Szeretnénk az Árkövy-előadóban 3D-s technikát megvalósítani. Ez elég nagy beruházás, de már egy éve dolgozunk rajta. Ha mindez megvalósulna, 3D-s szemüvegben nézhetnétek élőben a műtéteket.”

Mellette ül mosolyogva Siki Ágnes, szorgos könyvtárosunk, aki a szemüveg mögül ugratja Andrást a reggeli kávézásokkal, majd, miután a hallgatókról kérdezem,  korrektül felel: „ Egy dolog van. Nem mertek kérdezni.” Pedig, elnézve őt, semmi félnivalónk nincs, mert a legaranyosabb könyvtárosok egyike, aki mindig köszön, bármikor is lépjek be, és szeret itt dolgozni. Segítőkész, felhívta a figyelmemet a www.foklib.usn.hu oldalra, ahol sok érdekes és fontos információ vár mindenkire.

De hová is lehet letenni a holmijainkat, ha már itt tartunk? A FOCI oszlopos tagja, Brna Erika felel a kérdésemre, miszerint 2008. október óta, amióta itt dolgozik, mi a tapasztalat: „Azóta, amióta itt dolgozok, soha semmi nem tűnt el abból, amit nekem leadtatok. Vigyázok a dolgaitokra!” A hallgatókról áradozott: „Imádnak a diákok. Én is őket. Sok nemzetiségű embert megismerhetek, és döbbenetes látni, hogy öt év alatt mennyit változtok ti, hallgatók.” Ezután kezembe nyomott egymillió dollárt – egy kinyomtatott zöld papírt Tom Hanks karikatúrájával. Mindig gondol ránk, és nagyon jó viszonyt ápol a hallgatókkal. Közvetlen, a múltkor például az almás sütimből is vett, amit hazavitt a gyermekének becsomagolva alufóliában. Mindenki Erikája segít, és Istvánnal együtt, ha talál valamit, azonnal félreteszi, hogy a később visszarohanó, kétségbeesett hallgató visszakaphassa adott esetben a szemüvegtokját és a digitális fényképezőgépét...

Igen, ez én voltam, és higgyétek el, a mai napig nagyon hálás vagyok nekik. De hogy ki is az az István?  Bárhol találkozhattok vele, ő amolyan mindenes, mindenhol besegít, legyen az ruhatár vagy bármi más. Az én gépemet ő tette félre, és arra a kérdésre, hogy miért szereti a munkáját, azt feleli: „A nagy közösség miatt. Sokan vagyunk és élvezem. Nem is jut eszembe, hogy munka.” Licska Istvánnal érdemes elbeszélgetni, nagyon jó és mély meglátásai vannak, és nemcsak abban segít, hogyha rossz a  köpenyméret, keres egy másikat, vagy olyan kérdésekre felel, mint például ki, hová menjen, hanem mert sokkal többet lát belőlünk, mint hinnénk.  A pult mögül elgondolkozva rám néz, és megjegyzi: „hogy milyen érdekes az öt éves ciklus, ezt is említsd meg. Érdekes, hogy mennyit változik a hallgató ötödév végére”. Sok embert ismer meg nap mint nap, és mindennap korán érkezik, adott esetben, hétfőnként már reggel hatra – ekkor szedi össze a szennyest, és ekkor kapunk mi friss, tiszta köpenyeket. Húsz perces beszélgetésünk alatt több mély témát is érintettünk a hallgatók és a cikkírás kapcsán, többek között azt, hogy mennyire látszik az, hogy a hallgatók sokszor mennyire antiszociálisak. Hogy egyik társuk a másikról nem tud semmit, hogy nem kommunikálnak, legyenek akár magyarok,akár külföldiek, és mindez sokszor a csoportokban is megfigyelhető. „És érdekes, a társas kapcsolatokra is igaz ez. A fiamon látom, és egyszerűen nem értem.” Itt arra célzott, hogy az emberek mennyire bizalmatlanok, és sokszor okkal. Nehezebben ismerkednek, vagy ha ismerkednek is, nagyon ritkák a mély barátságok, amikor mindent megosztasz a másikkal. Ott vagy mellette, amikor szülinapot ünnepel, jókedve van, gyereke születik, elmész vele színházba, étterembe. De akkor is mellette állsz, amikor beteg, szomorú, amikor nehéz helyzetbe kerül, vagy váratlan esemény történik az életében. Mindig. És belegondolva, igazán mély és igaz gondolatok ezek, és büszke vagyok rá, hogy megismerhettem egy ilyen embert.

Beszélgetésünk végeztével beléptem az aulába, és a büfésekhez toppantam be, akik kérdésemre szinte egyszerre feleltek, miközben a hihetetlen nagy forgalmat bonyolították le: „Szeretünk itt dolgozni. Szeretjük a tömeget” – felelik nevetve, és adnak ki épp egy mexikói párnát egy külföldi hallgatónak. Sok ember fordul meg náluk, de szeretik a munkájukat. Saját tapasztalat: amikor meg voltam fázva, és kértem egy szendvicset, egy forró teát (a forrót hangsúlyoztam) és egy csomag papírzsepit (melynek során a p inkább hangzott b-nek), még rá is kérdeztek udvariasságból, hogy megfáztam-e, és egy biztató mosoly kíséretében megkaptam az akkor életmentőnek számító illatos papírzsebkendőt.

De belépéskor ki is fogad? A portán nem akartak nyilatkozni, de a másfél hónapja itt dolgozó biztonsági őr, Kapornai Zoltán, aki alapszakmáját tekintve ács-állványozó, szívélyesen válaszolt. „Mindig van valami új.” Ő az, aki vigyáz ránk és a nehéz felfogású embereket jobb belátásra bírja, ahogy már példa is volt rá. Emellett figyel, és ha valaki elhagy valamit, mondjuk kilépve az ajtón leejt egy papírt, azonnal észreveszi, és ha kell, utánasiet.

Összegezve, milyen is a FOCI napjainkban? Hallgatók és oktatók dolgoznak itt, akik azonban nem lehetnének igazán jók abban, amit csinálnak, ha nem lenne meg a megfelelő háttér. És ez a háttér, ahogy egy heti munkám során is bebizonyosodott, mint szakmailag, mint emberileg a lehető legjobb csapat, és személy szerint örülök nemcsak annak, hogy megismerhettem őket közelebbről, és van, aki már úgy köszön nekem, „helló-belló”, hanem annak is, hogy a mindennapjainkat olyan emberek teszik könnyebbé, akik lelkiismerettel és szeretettel végzik az olykor nem éppen egyszerű feladataikat.

Patonai Gabriella

 

Patonai Gabriella: Ősz van

 

Sárguló falevelek öntik aranyba a fákat,

Ropogó színek borítják szerte e tájat.

Hulló tarka, vörös csodák útra kelnek széllel,

Illatuk tollként száll, míg el nem alszik téllel.

 

Keserű szellő lengi be a bölcs, odvas diófát,

Koppanások rázzák meg a föld apró lakóját.

Hűvös, fehér dér öltözteti a puha avart,

Mit ölelkező levelek kavalkádja takar.

 

Ragyogó hajnalfény kúszik lágyan a ködbe,

Csillogó páracseppek költöznek a zöldbe;

Az ősz fodros festményeit elvarázsolják a fények,

A természet élő csoda, becsüld meg e szépet.

 

Patonai Gabriella IV. évfolyam

Stomatológia: ahol sosem áll meg az élet

Stomatológia: ahol sosem áll meg az élet

- élménybeszámoló egy felejthetetlen gyakorlatról

 

Amikor a két hetes extrakciós gyakorlatra a Stomatológiai Intézetbe jelentkeztem, még nem tudtam, hogy mennyi élménnyel fogok gazdagodni a nyár során. Egy olyan világba csöppentem bele, ahol megtudhattam, mi az a felelősség, a gyorsaság, és ahol olyan embereket ismerhettem meg, akik szakértelmükkel és segítőkészségükkel megszerettették velem ezt a helyet.

 

A nyári gyakrolaton - Stomatológia Klinika, Budapest

 

Tovább »»

Egy újabb tanév…

Egy újabb tanév…

- itt van az ősz, itt van újra

 


 

Petőfi sorait idézve ismét elmúlt a nyár, de egyúttal elkezdődött valami új is: ismét megtelnek élettel egyetemünk folyosói, előadói. De emlékszünk-e még, milyen volt gyerekként, ifjú tinédzserként az iskolapadba ülni?

 

Tovább »»

Arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen!

Arra van időd, amire szeretnéd, hogy legyen!

Tanácsok a helyes időbeosztáshoz – nem csak a fogorvos-tudományi karon

 

Sokan nem értenek egyet a cikk címével. Sokáig én magam is közéjük tartoztam, de ahogy teltek az évek, különösen itt az egyetemen, rájöttem, hogy bizony, nagyon igaz.

 

 

Amikor belecsöppentem az egyetemi életbe, minden nagyon új volt. Tipikus „vidéki lány a nagyvárosban” történet volt az enyém, akinek új volt a metrózás, alig volt ismerőse Pesten, és szembesült az első anatómia előadáson, hogy mégsem lesz minden olyan egyszerű és zökkenőmentes. A tananyag hatalmas volt, örültem, amikor szerdáról péntekre meg tudtam tanulni a scapula és clavicula minden kis képletét (és nekünk még le is kellett rajzolni), ráadásul elkövettem az első héten azt a hibát, hogy szerda este, mondván, én sokáig fogok tanulni, megittam egy jó adag feketekávét (megjegyzem, főleg az ízéért, és mert addig is kicsit felnézhettem a Sobottámból). Nagy hiba volt, mert kicsit túlpörögtem, nem tudtam aludni, másnap viszont használhatatlan voltam.

 

Aztán a második félévre már rájöttem, hogy ha mindent cetlikre írok, be tudom osztani, melyik nap mit kell tanulnom. Még a biofizikát is próbáltam szinten tartani, minden előadás után elolvastam, amit kiírtak, szorgosan tanultam az aminosavak képletét, és lassan úgy éreztem, belejöttem a dolgokba. Egészen másodév elejéig. Ott aztán borult minden időbeosztás. Nem volt elég időm a kikapcsolódásra, a neuroanatómia mellett elkezdtem a bikém tételeket kidolgozni, és emellett készülni kellett a heti odontotechnológia és élettan demókra is. Naptárt készítettem, a hétvégémet is beosztottam, mikor mit tanulok. Nem néztem filmeket, nem olvastam regényeket, már alig írtam verseket, nem is mentem el igazán sehová (leszámítva egy biokémia demó utáni gyrosozást, ami azóta a Gyros ünnepévé nőtte ki magát a legszűkebb baráti körömben) – az életem jó részét kitette a tanulás.

 

És visszaütött. Túlhajtottam magam, karácsony előtt két kollokviummal akartam végezni, de az anatómia utáni biokémia vizsgára beteg lettem. Ekkor mondtam azt, hogy ÁLLJ. A sok stressz, a legyengült immunrendszer mind közrejátszott ebben, és higgyétek el, nincs annál rosszabb érzés, mint amikor szédülsz, és borzasztó a közérzeted, miközben ott lebeg előtted a biokémia. Szerencsére időben észhez tértem, nem tanultam karácsonykor, és aztán december 27-én újult erővel vágtam bele a képletek világába. Megcsináltam, és az utána következő élettanhoz már teljesen máshogy álltam: este 6 után nem tanultam, és közben olykor-olykor kimozdultam (a nagypapám lerobbant este a téli hóesésben a kocsival, és őt húzattam haza, majd szinte napi kikapcsolódássá nőtte ki magát az autó húzatása, és a szervizbe látogatás – azért ennél jobb kikapcsolódást találjatok). Emellett sokat beszéltem telefonon a barátaimmal, és az időbeosztástól, ha eltértem, akkor se lettem ideges, mert tudtam, első az egészség.

 

Szépen lassan megtanultam beosztani az időm. A negyedik félév volt a legjobb. Pontosan tudtam, mikor tanulok Fehér professzor asszony külön demóira, mikor élettanra és így tovább. És emellett volt időm a barátaimra is, sőt, kis motiválással gyorsan és sokat tudtam tanulni. Voltak szabad estéim, és újra írtam verseket. Féltem a szigorlatoktól, de elfogott az a szemlélet, hogyha én mindent megteszek, és a lehető legtöbbet kihozom magamból, érdeklődve tanulok, akkor sikerülhet. És sikerült.

 

Harmadévben már sokkal könnyebb volt jól beosztani az időmet: tapasztaltabb lettem, és tudtam, mire mennyi időt szánjak. A legfontosabbra: a barátaimra szántam és szánom a legtöbb időt, vagy ha nem is a legtöbb időt, de értük, ha kell, bármilyen programot felrúgok. Ha másnap lenne egy patológia szigorlat és még várna rám húsz tétel, de az egyik barátom tőlem száz kilométerre bajban van, akkor nem kérdés, mit választanék. A viccesebbek most megjegyzik magukban, hogy a szigorlatot, de nem, mert kocsiba pattannék, és odamennék. Higgyétek el, hogy az egyetem során meg fogjátok tanulni, ki előbb, ki később, hogy mi a sorrend. És ha rájöttök, a tanulás is jobban fog menni. Annyi energiát nyerhettek egy őszinte kapcsolatból: az, hogy valaki engedi magát megismerni, hogy ismered a hibáit, hogy számíthatsz rá és ő is rád… ezek a dolgok megérik azt, hogy jól oszd be az időd. Egy vizsgát bármikor megismerhetsz, és már nem is emlékszel rá évek múlva. De egy igaz, őszinte barátot, olyat nem egyszerű találni, és évek kellenek hozzá, hogy megismerd. Lesz, amikor csalódsz, óriásit, nem is hinnéd, de azért a pár emberért érdemes odafigyelni, mikor mit teszel! Olyan nincs, hogy valakit azért nem akarsz megismerni, mert tanulnod kell, és azért bántod meg, mert ha nem tisztázol valamit vele – bármit is váltasz ki belőle – nem tudod folytatni a tanulást. És olyan sincs, hogy egy megbeszélt programot úgy mondasz le, hogy előtte már három nappal tudod, hogy nem leszel ott, de csak az utolsó pillanatban szólsz. Mert az időd be kell tudnod osztani, ahogyan mindenkinek!

 

Amit különösen elsősöknek tudok tanácsolni: írj cetliket. Írd fel egy lapra, hogy mik a terveid a hétre (és nem árt, ha a számonkérések időpontjaival is tisztában vagy – én naptárt szoktam készíteni egy A4-es lapra). Jegyezd fel a szülinapokat, a tantárgyakat, esetleges jegyzőkönyveket, és minden cetlit ragassz a szekrényre/falra. Ezek lesznek a feladatok. Ha megtanultad az adott anyagot, vedd le a cetlit. Ahogy fogy, látni fogod, milyen hatékony vagy, és ez csak növelni fogja az önbizalmadat! De hagyj helyet a barátaidnak is. Kell egy kis szünet, mert ezáltal te is felfrissülsz, és könnyebben fog menni a tananyag elsajátítása.

 

Továbbá rá kell jönnöd, te milyen típus vagy! Van, aki korán kel, és nappal tanul jobban, de van, aki inkább éjjel. Sőt, az egyik legjobb barátnőm típusa az elmúlt vizsgaidőszakban meg is változott: éjjeli típusból korán kelő lett. Mindenesetre, akármelyik is vagy, ne küzdj ellene, fogadd el, és tanulj eszerint. Én személy szerint igyekszem késő este már nem tanulni, hiszen akkor már fáradt, és emiatt kevésbé hatékony vagyok.
Ha pedig a szervezeted jelez, hogy le kéne állnod, vagy nagyon fáradt vagy, akkor ne a kávéért nyúlj, hanem aludj egy jót. Én még harmadévben sem mindig fogadtam meg ezt a tanácsot, de lassan azért rájövök, hogy nagyon igaz.

 

Ha mindezzel megvagy, próbálj meg szeretettel fordulni minden tárgyhoz (ezt főleg a még elméleti modulusok figyelmébe ajánlom). Nem kell képletmániásnak lenned, de csak kicsit próbálj megbékélni a tanulnivalóval és a tananyag mennyiségével. Nem lesz könnyebb, ha küzdesz ellene, és mondogatod, minek kell megtanulni ezt a sok mindent, hiszen egy üregalakításhoz nem kell tudnom a fenilalanin anyagcseréjét. Mindenki, aki fogorvos, megtanulta, és minden tantárgynak megvan a maga szépsége, csak rá kell jönnöd. Megkönnyíted a saját dolgod, hidd el!

 

A rossz időbeosztás elveheti a kedved mindentől

 

A tanulás részéről nagyjából ennyit. Fontos még, hogy rendesen étkezz, és mozogj is (hetente legalább egyszer csinálj valamit, mert a szervezeted igényli), és hogy jusson időd a szeretteidre. Hidd el, aki éjjel-nappal tanul, lehet, hogy sikertelenül veszi az adott akadályt, míg aki tudott fontossági sorrendet tartani, sikeres lesz. Sokkal jobb érzés úgy vizsgázni, hogy tudod, a barátaid gondolnak rád, hogy utána van kit felhívnod, van kinek elmesélned, mi volt, és van, akikre számíthatsz.

 

Hogy nehéz összeegyeztetni a tanulást, a hobbit és a magánéletedet? Lehet. De megéri. Nekem a legutóbbi félévemben volt egy igen kemény hetem, amikor a kórházba mentem mindennap látogatóba, emellett otthon is tartanom kellett a lelket mindenkiben, és jött két demó is. Tanulni, ingázni, stresszelni, aggódni… és akkor ott voltak mellettem a barátaim. Nélkülük nem sikerült volna. A leglehetetlenebb helyzetben is mosolyt tudnak csalni az arcomra. Értük nem érné meg odafigyelni, hogy osztom be az időm? Vagy megszervezni egy Mikulás-ünnepséget, nyaralást, szülinapot, bármit? Hidd el, megéri. Csak akarnod kell. Olykor kihívás, de ha szilárd a fontossági sorrended, akkor mindenre lesz időd! Mindenre, amire szeretnél!

Patonai Gabriella
IV. évfolyam

SEMMELWEIS Linkajánló

Semmelweis Egyetem - Főoldal Semmelweis Egyetem - Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesülete Semmelweis Egyetem - FOK Oktatási Centrum KönyvtárInstruktor Öntevékeny CsoportA Semmelweis Egyetem öregdiákjait összefogó szervezet Szinapszis - A Semmelweis Egyetem hallgatóinak lapja SotePédia - az egyetem összesített tudástáraSemmelweis Kiadó

Kik vagyunk mi?

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának képviselői vagyunk. Képviseljük a hallgatók érdekeit, részt veszünk a hallgatókat érintő szabályok meghozatalában. Segítünk az ösztöndíj számításban, különböző hallgatókat érintő rendezvényeket szervezünk.

Elérhetőségünk

Kapcsolódj hozzánk

Elérhetsz minket ezeken a csatornákon.